Ablakjavítás Budapesten már több mint 25 éve, +36209670086

Átverés, vagy kontár munka?

Ezeket a többi ablakjavító sem szereti,  mert az ő megítélésüket is rontja.

 

A napokban egy izgatott hölgy hívott, hogy a lakásában lévő kétszárnyú erkélyajtó a végét járja. Nem tisztem másokat értékelni, főleg a konkurenciát nem, de itt elengedhetetlen, hogy említést tegyek, – ahogy Ő mondta – a kerület legfelkészültebb szakemberéről.

„Asszonyom,- idézte a hölgy – ez egy évek óta nem gyártott, gagyi erkélyajtó, ne is reménykedjen, hogy alkatrészt találunk hozzá”, és azzal a lendülettel felcsavarozott 2 db barkácsboltban kapható riglit és elégedetten távozott.

A rigli aztán az idők során kiszakadt a helyéből, és a szerkezet már nem csak rossz, hanem csúnya is volt, a szárnyon és a tokon ott éktelenkedtek a csavar nyomai. Ekkor telefonált a hölgy.

Az ajtóhoz kapható vasalattal 1/2 órán belül a javítást elvégeztük, a Hölgy legnagyobb megelégedettségére…és még zárszóként csak annyit. A szerkezet az egyik legjobb német termék a piacon, és minden kapható hozzá, ami a javításhoz szükséges.

 

 

Tegnapi eset…

Egy Úr hívott Csepelről és jelezte, hogy baja van az egyik ablakával és kérte  a segítségünket. A probléma a kilincsel, illetve a kilincsművel volt, melyben eltört a fogaskerék, így az nem vitte a vasalatot, az ablak nem volt zárható. Mi a másodikok voltunk a sorban, előttünk már volt egy próbálkozása, jelesül a kerületi Specialistával, aki alkatrésze nem lévén 80.000,- összegű ajánlatot tett az ablak komplett átvasalására.

– a javítás összege anyaggal, kiszállással, munkadíjjal együtt nem érte el a 20.000,- Forintot,

– Ha a teljes vasalat cserére került volna is nagyjából a  Specialista által ajánlott összeg kétharmadából megoldható lett volna.